Szülői estünkre várunk Benneteket

Az iskolaérettségről
2016. Január 10.
2016. január 12-én, kedden 17 órakor

Januári, közös Szülői estünkre várunk Benneteket 2016. január 12-én, kedden 17 órakor. Kérünk Benneteket érkezzetek pontosan, hiszen vendéget is hívtunk.  

Eljön hozzánk Ujlaky Éva, fejlesztő pedagógus (az Árnika Gyógyközpont és a Gödöllői Falusi Iskola megalapítója ) és az iskolaérettség nagyon izgalmas és szerteágazó kérdéseiről beszél nekünk előadás, majd párbeszéd formájában.  Bíztatlak Benneteket, hogy gyertek el minél többen, hiszen ilyen előadásra nem minden évben nyílik alkalmunk, már pedig a Te gyermeked is előbb-utóbb iskolába készül.

Hallottam egyszer dr. Szőke Henrik, antropozófus orvost erről a kérdésről gondolkodni, hogy SZÜLŐKÉNT, mivel segíthetjük ezt a folyamatot (hiszen a szülőknek nem kell fejleszteni gyermeküket, „csak” a megfelelő környezetet kell megteremteniük).

Röviden megosztom Veletek, amire emlékszem.

SEGÍTSÜK HOZZÁ GYERMEKÜNKET, HOGY AZ ELSŐ HÉT ÉVÉBEN:

1. Legyen egy meghatározó ÉN-élménye! (emlékkönyv, fotóalbum, ami Őróla szól)

2. Legyen egy dolog, egy tárgy, amihez nagyon kötődött! Őrizd meg, hogy esetleg megmutathassa, majd ő is a gyermekének!

3. Legyen egy világmegváltó élménye! (melyben ő volt a főszereplő, nélküle meg sem történhetett volna)

4. Legyen egyszer honvágya! (legyen legalább egyszer olyan távol az otthonától, hogy megismerje a vágyakozás érzését)

5. Legyen "ablakélménye"! (bentről kinéz, érzékeli a távolságot, kidob valamit …)

6. Legyen rendrakós élménye! (valami új keletkezik a káoszból)

7. Legyen „a kevesebb, néha több” élménye! (vágyakozzon valami után, élje meg a várakozást!)

8. Találkozzon a születés-halál tényével! (kiderülhet, hogy vannak élet előtti élményei)

9. Legyen „mégegyszer” élménye! (Élhesse meg a gyakorlás, ismétlés nagyszerűségét!

10.Ismerje meg egy gyümölcs titkát! (Együtt nézzetek meg egy gyümölcsöt egyben, kettévágva, felszeletelve!)

11. Legyen erdőélménye nappal és este is! (Fontos, hogy milyen szülői reakciókat ismer meg pl. sötétben.)

12. Játsszatok nonverbális üzenet megfejtős játékot! Pl. ki kell találnia, mit rajzolsz a hátára.

13. Legyen saját énekelés, ritmus, zajkeltés, visszhang élménye! (A csend is legyen a hangzás része!)

14. Legyen kézélménye! ( az övé és mi mindent tud vele csinálni!) Játsszatok olyat, hogy a takaró alá eldugtok valamiket és anélkül, hogy látná, csak a kezével kell kitalálnia, mi az!

Tehát várunk Benneteket január 12-én, 17 órakor, hogy együtt gondoljuk tovább a megkezdett gondolatokat.