Élelmiszeradalékok okozzák a hiperaktivitást?

Forrás: inforadio.hu
2009. Január 01., Csütörtök

Brit kutatók szerint csökkenthető a hiperaktivitás bizonyos élelmiszerek vagy ételadalékok fogyasztásának visszaszorításával. Tanulmányukat az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal szakértői csoportja is alaposan megvizsgálta, a közösségi szakemberek azonban arra jutottak, hogy a brit tanulmány szakmailag hiteles, de nem ad alapot arra, hogy azonnal kivonják a forgalomból a szóban forgó mesterséges adalékanyagokat.

A nagy-britanniai kutatók azt kérték a kormányuktól, hogy tiltsa meg bizonyos mesterséges ételszínezők használatát azokban az élelmiszerekben, amelyeket gyermekek számára készítenek, szerintük ugyanis egyes E jelzésű adalékanyagok nagyban hozzájárulnak a hiperaktivitás kialakulásához.

A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója azt mondja: aki megteheti, hogy kiiktatja saját vagy gyermeke étrendjéből az adalékanyagok felhasználásával készült élelmiszereket, az tegye is meg. Azonban azt is hangsúlyozta, hogy az európai szakértők a tanulmány alapján nem láttak elegendő okot az adalékok használatának betiltására.

A tanulmány szakmai hitelességét sem Szeitzné Szabó Mária, sem az európai szakértők nem vonják kétségbe, csupán úgy érzik: nem vonható le egyértelműen az a következtetés, amelyet a britek levontak.

A southamptoni egyetem kutatói által készített tanulmány szerint számtalan egészségügyi és szociális előnye lenne annak, ha a gyermekeknek készült kekszekből, cukorkákból és üdítőkből kihagynák a színezőanyagokat, szerintük ugyanis ezek okolhatók a többi mellett a hiperaktivitásért.

Mindez hosszú távon megoldás lenne a tinédzserkori antiszociális viselkedés vagy a tanulási nehézségek megelőzésére is.

A jelentésük szerint a 3 és 12 év közötti brit gyermekek majdnem 7 százaléka, azaz több mint 450 ezer gyermek szenved hiperaktivitásban, amely koncentrációzavart is előidéz náluk. A többi mellett az E102, az E104, az E110, az E122, az E124, valamint az E129 kóddal jelölt anyagokat iktatnák ki az élelmiszeriparból, legalább is a gyermekeknek készült termékekből.