Beszámoló a Spanyolországban megtartott “Játék alapú tanulás a korai nevelésben”  című kurzusról – Dudás Zsófia

A honlapunkon található projekteket az Európai Bizottság támogatta. Az alábbiakban korábbi mobilitásokon részt vett kollégánk beszámolóját olvashatják. A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

Az óvodánk Erasmus+ pályázatának keretében 2025.október 12-18 ig Spanyolországban, Alicantében töltöttem egy hetet pedagógiai továbbképzésen.

A továbbképzés témája az volt, hogy a pedagógusok, tanárok és óvónők hogyan legyenek tudatosan jelen a gyermekek között, hogyan játsszanak velük többet a mindennapokban, ezáltal hogyan tegyék érdekesebbé az óvodai tevékenységeket.

A csoportban olasz, német, osztrák, horvát, szlovén magyar óvónőkkel és tanárokkal tanultunk, dolgoztunk együtt. Két izlandi, két brit és egy spanyol tanárunk volt.

Azon a héten a Smart Teachers Play More képző összesen 9 különböző témában tartott kurzust Alicantéban, mely kurzusoknak voltak közös órái, így még több emberrel ismerkedhettünk meg.

A 7 napos képzés alatt olyan elméleti és gyakorlati technikákat tanultunk, melyek segítségével a gyermek és a pedagógus komfortosan érezheti magát a csoportszobában. Ez a pozitív légkör lehetővé teszi, hogy a gyermekek hatékonyabban tanuljanak, önállóan és egymástól egyaránt.

A továbbképzés célja, hogy gyakorlati úton megtapasztaljuk, hogy hogyan tudunk pedagógusként minél tudatosabban jelen lenni a gyermekek között, hogyan tudjuk megteremteni a pozitív gondolkodást a mindennapokban, hogyan tudunk boldogabb gyermekeket nevelni a mese, zene a természetben töltött sok idő, játék segítségével.

Tapasztalati úton jutottunk nevelési, oktatási eszközökhöz a jóga, a multiszenzoros játék, mozgás és mese segítségével. Egy számomra új tanítási megközelítéssel ismerkedtem meg, ami többek között a történetmesélésre és a mozgásra helyezi a hangsúlyt a kognitív, szociális és érzelmi fejlesztésben. Segítséget kaptunk ahhoz, hogy hogyan ágyazhatjuk mindezt gyermekközpontúan a napi rutinba, miközben a gyermekek és a pedagógusok is jókedvvel vannak jelen. A gyakorlat beépítése által a gyermekek önbizalma nőhet, nyitottságukat és befogadó képességüket meg tudják őrizni.

Megoszthattuk egymással tapasztalatainkat, sok értékes új impulzushoz jutottam.

A tanáraink minden órát nagyon gyakorlatiassá tettek, külön kiemelném  a lelkesedésüket, a pozitív erejüket az egész héten át. Fontosnak tartották, hogy megismerjük a spanyol kultúrát, étkezési szokásokat is. Az egyik napon Alteába, egy gyönyörű spanyol kisvárosba utaztunk, ahol a tengerparton vehettünk részt az órán. Ezen az estén mindenki bemutathatta a saját hazájának jellegzetes ételeit és italait, az estét pedig tánccal zártuk.

Ez az egyhetes továbbképzés Alicantében nagyon hasznos, jól szervezett volt.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kurzust!

Úgy érzem, hogy az ez alatt az idő alatt megszerzett tapasztalatokat, ismereteket kiválóan fogom tudni alkalmazni a munkám során a gyermekek között. Tovább segíti a pozitív légkör kialakítását az óvodában, ahol a gyermekek, a szülők és a pedagógusok is helyükön vannak, otthonosan érzik magukat, ezáltal a gyermekek érdekében végzett közös munka, az együttműködés sikeres lesz.

Csak derűs és szeretetteljes légkörben lehet igazán jól és tudatosan nevelni a gyermekeket a mozgás, a játék, a mese és a zene segítségével.

Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a kurzuson.

Categories: Blog, Erasmus+